Villámokat szór ma ránk az ég fenn
Tombol a világ, de bennem szélcsend
Van belül, mert átéltem már százszor
Hogy maga után fényt hagyott a zápor

Az életem mérleghinta és mindig beleülök
Ha sok volt a sötét és előjön a fény
Az árnyékom elől is menekülök
Keresem az igazamat
Csak a zivatar alatt is pompáznak
És az igazam, hogy addig nem lesz vége
Amíg a fejemben bombáznak
Van kinek az anyagiak
Számítanak, csak is maga miatt
Szorul a kötél, ha rohad a gyökér
De kivül a szirmai tavasziak
A külső a pénz, de a belső béke
Van ki addig hajtja a világot
Ameddig, el nem hajtja a vérbe

Villámokat szór ma ránk az ég fenn
Tombol a világ, de bennem szélcsend
Van belül, mert átéltem már százszor
Hogy maga után fényt hagyott a zápor
Úgy érzem magamra hagyott a világ
Attól félek, hogy túl messze van, aki lát
Attól félek, hogy túl messze van, aki vár
Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár

Mikor rám szakad a felhő
Túl sok a gyűlölet
Körülöttem, mind sűrű erdő
De magamban nem türöm meg
Amíg, a kamu a fejemre mégis
Tudom, hogy bűvölet
Délibáb, veszek egy levegőt
És azzal űzöm el
Talán a bűnöm ez
A kétely, ha holnap úgy jön
Hogy még az ördög fűzőget
Akkor sem engedem túl közel
Ha már a vállamon üldögél
Akkor sem fújunk egy követ
Én maradok eltökélt
Velem tovább nem jöhet
Velem tovább nem jöhet

Villámokat szór ma ránk az ég fenn
Tombol a világ, de bennem szélcsend
Van belül, mert átéltem már százszor
Hogy maga után fényt hagyott a zápor
Úgy érzem magamra hagyott a világ
Attól félek, hogy túl messze van, aki lát
Attól félek, hogy túl messze van, aki vár
Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár